Csendes árnyék néven érkezhet meg a Rolls-Royce első elektromos autója

A Rolls-Royce márkát is birtokló BMW hivatalosan levédette a „Silent Shadow” elnevezést, ami minden bizonnyal már a patinás márka első elektromos modelljének az előkészítése miatt történt meg.

Pár hónappal ezelőtt jelentette be Torsten Muller-Otvos, a Rolls-Royce vezérigazgatója, hogy a hibrid lépcsőt átszökkenve egyből teljesen elektromos irányba mozdul el a fejlesztés. Pár éven belül tehát érkezhet a hangtalan árnyékként suhanó luxus járgány, aminek már úgy néz ki, hogy az elnevezése is megvan.

A Rolls-Royce anyavállalata, a BMW ugyanis hivatalosan is levédette a Silent Shadow megjelölést, amit tökéletesen beleillik az elektromos Rolls karakterisztikájába. Mindezek mellett az Autocar magazin értesülései szerint a gyáriak gőzerővel tesztelnek egy villanyosított Phantom modellt, mely alatt már közel a végleges hajtáslánc bújik meg.

Fontos részlet még, hogy a jelentések szerint a Rolls-Royce elektromos autója és a szintén fejlesztés alatt álló BMW i7 rengeteg alkatrészen közösködik majd, de a platform, amire építkeznek az különböző lesz. A Rolls annyit már elárult, hogy egy olyan alumínium térvázas megoldáson dolgoznak, mely a hátsó és az összkerék meghajtást egyaránt támogatja és képes 100 kWh-t meghaladó akkumulátor csomag befogadására is, hogy a nagy súly ellenére meglegyen az egy töltéssel megtehető 500 kilométeres hatótáv.

Az előzetes információk szerint a Silent Shadow-ra vonatkozó terveket még idén konkretizálja a gyártó, ráadásul felmerült annak a lehetősége is, hogy pár éven belül a Cullinan is teljes villanyosításon mehet majd keresztül.