Cikkek

Kis lépésben mutat nagyot a Mazda3

Már csak pár hónap választja el az autós világot attól, hogy a Genfi Autószalonon a kicsi japán gyártó bemutassa a formabontó, új Mazda3-ast. Ez még önmagában egy olyan hír, amely felett hajlamosak vagyunk elsiklani, pedig azon felül, hogy a teljesen új SkyActiv-Vehicle Architecture platformra (SVA) épül – amely a japán gyártó csúcstechnológiáját használja -, még igazi fricskát mutat mindazoknak, akik rövid távon az elektromos hajtásban látják az autóipar jövőjét.

A legjobb koncepciók: az eljövendő múlt tanúi

A tanulmányautók küldetése mindig is az volt, hogy mutassák, merre is tart az iparág. Nélkülük megállt volna a fejlődés – mégsem mindből lett utcai autó. Sőt: sok új út zsákutcának is bizonyult – még ha nem is mindig azért, mert a konkrét koncepcióval, vagy az azzal jelölt iránnyal lett volna baj. Összeszedtük minden idők legérdekesebb tanulmányautóit. Íme a gyűjtemény!

Elfeledett szuper-sportkocsik

Mostanában szinte megszokhattuk már, hogy szinte nem telik el úgy hét, hogy ne jelenjen meg egye-egy újabb szuper-sportkocsi a nagy gyártók vagy a kis manufaktúrák kínálatában. Bár a mostani trend új, mégsem példa nélküli az autóipar történetében: a ’70-es évek elején és a ’80-as évek végén is volt már egy-egy ilyen dömping a brutális erejű gépekből. Mindkettő produkált olyan autókat, amelyek mára szinte történelmi jelentőségre tettek szert, vagy kis túlzással legendássá váltak. De szép számmal akadtak olyanok is, amelyek a nagyratörő tervek ellenére saját dugájukba dőlve múltak ki. Íme egy kis összeállítás ezekből!

Éppen 25 évvel ezelőtt dobta piacra a Jaguar a cég talán eddigi legdögösebb modelljét, az XJ220-ast. Még mai szemmel is dögös a gép, és emlékeztet azokra az „állandó kapcsolatban maradni”-korszak előtti időkre, amikor a vezetőnek még a bestia szelídítésével kellett foglalkoznia az úton…