Brutális a Brabus új kabriója

Az S 63 AMG Cabriolet adta az alapját a Brabus legújabb autójának, a 850-nek, a Mercedes-AMG nyitott tetős luxusautója így több mint nyolcszáz lóerős teljesítményre képes.

A Mercedes-Benzek átalakításával foglalkozó Brabus legújabb alkotása igazi nagymenő, hiszen már az alapokat is az S 63 AMG Cabriolet adja, amelynek motorja gyárilag is 585 lóerőre és 900 Nm nyomaték leadására képes. A tuning hatására azonban egészen 850 lóerőig pumpálták fel a teljesítményét és elképesztő 1450 Nm-re a nyomatékát, így már a 630 lóerős, 1000 Nm-re képes S 65 AMG-t is leelőzi. A módosítás során az 5,5 literes V8-as lökettérfogatát 5,9 literesre növelték, és két nagyobb méretű turbótöltőt szereltek fel, ami az új kipufogórendszerrel együtt hozta meg a várt teljesítményt. A Brabus azonban azt is hozzáteszi, hogy a hajtáslánc védelme érdekében 1150 Nm-re korlátozták a maximális nyomatékot. Az S 63 AMG Cabriolet még így is 3,5 másodperc alatt gyorsul fel százra és 9,4 másodperc alatt éri el a kétszázat. Sokat mondó adat, hogy a végsebességet 350 km/óránál még elektronikának kell korlátoznia.