Bringás tanulmány a Hondától

Az új Civic kombi változatának hivatalos bemutatója után a gyártó egy különleges koncepciót lengetett be: a kifejezetten bringások számára tervezett Civic Active Life Tourert.

Nem feltétlenül kell tetőcsomagtartókkal vagy hátsó konzolokkal bajlódni, hiszen akár két biciklit is be lehet állítani (tehát nem csak egymásra fektetni, hogy szétválaszthatatlanul összegabalyodjanak) egy csomagtartóba – ezt bizonyítja a Honda tanulmánya, amely a Civic Tourer alapjára épül. A csomagtér alján célszerűen kialakított alsó mélyedés simán elnyeli a bringák első villáit, így elegendő levennünk a kereket, és máris könnyedén és kulturáltan szállíthatjuk kerékpárunkat. Ráadásul hátul mindkét oldalon praktikus kis szerszámos és alkatrész-tároló rekeszeket is kialakítottak, amelyekben sok apróságot tárolhatunk. Sőt: még egy beépített kompresszor is található a raktérben, hogy kényelmesen igazíthassuk a terepviszonyokhoz a biciklik guminyomását. Az autó tartozéka továbbá egy tetődoboz, amelyben nem csak a sisakokat, hanem minden egyéb olyan tárgyat is szállíthatunk, amely a bringák miatt nem férne be kényelmesen a csomagtérbe.

A Frankfurti Autószalonon bemutatkozó újdonság gyártása közel sem biztos persze. Arra azonban kétségkívül alkalmas, hogy fokozza a Civic kombi iránti érdeklődést.