Bővíti a mild hibrid kínálatát a Mazda Európában

A Mazda tovább gondolta a Skyactiv-G hibrid hajtásláncot, ami most már 150 lóerős kivitelben is elérhető a 3-as és CX-30-as szériához.

A Mazda a 3 és a CX-30 Skyactiv-G hibrid hajtásának megerősítésével vág neki a 2020-as évnek az európai piacon. Ezt egy új 2 literes szívó benzines egység hadrendbe állításával oldották meg, aminek köszönhetően most már 150 lóerőt tud a mild hibrid rendszerrel megtámogatott 3-as és CX-30-as.

Az új egység adaptív motorvezérléssel rendelkezik, ami 4000-es fordulat fölött az eddig megszokottnál nagyobb nyomatékot eredményez, illetve képes a négy hengerből kettőt „pihentetni”, ha éppen a visszafogott használat miatt nincs szükség az erőtartalék kiaknázására.

Az új hajtáslánc mellett továbbra is elérhető marad a 122 lóerős változat is, illetve a Skyactiv-X alapokra épülő könnyű hibrid is kérhető 180 lóerős teljesítménnyel.