Bemutattak egy újabb Breadvan Ferrarit, ebből is csak egy darab lesz, mint a legendás elődből

A Ferrari 250 GT SWB Breadvan egy legendás versenyautó, mely házon belüli rivalizálás eredményeként készült el anno egyetlen példányban. Ennek a kocsinak állít emléket a most bemutatott Ferrari 550 Maranello átirat.

Niels van Roij karosszériaépítő műhelyének számtalan érdekességet köszönhet az autós világ. Ők voltak például, akik először építettek Tesla Model S kombit, de még a Rolls-Royce Wraith is kipróbálhatta magát „shooting brake” karosszériával a mestereknek köszönhetően. A most elkészült projektjük ráadásul történelmi vonatkozással is bír.

A Ferrari 550 Maranello átépítésük ugyanis a legendás 250 GT SWB Breadvan versenyautó előtt tiszteleg. Ez volt az a kocsi, melyet Maranellóban egy házon belüli rivalizálás szült meg és azóta is csak egyetlen darab létezik belőle.

Pontosan ezt az autót látta meg Goodwood-ban egy a műhely által meg nem nevezett ügyfél, majd feltette a kérdést, hogy vajon lehetne-e egy modernebb, ám mégis klasszikus változatot építeni? Persze, minden csak pénz kérdése!

Niels van Roij maga látott neki a tervek megalkotásának, alapnak pedig tehát az 550 Maranellóra esett a választása. Miért pont erre? Mert a Daytona után ez volt a következő frontmotoros V12-es manuális váltós GT modell a Ferrari kínálatába, tehát a Breadvan Heritage ugyan azt az eszmeiséget képivseli, mint a különlegesség, amiről mintázták.

Az átépítés legfontosabb része természetesen a B-oszlop mögötti rész átformálása volt, melyet alumíniumból alkottak meg és kézzel formázták az idomokat. A kocsi elejét óvatosan változtatták meg, viszont szembetűnő a jellegzetes motorháztető légbeömlő hiánya, melyet két előbbre tolt nyílással váltottak ki a mesterek.

Az erőforráshoz nem nyúltak hozzá, azaz továbbra is a már ismert 5,5 literes V12-es szívómotor gondoskodik a száguldásról 478 lóerős teljesítménnyel és 568 Nm nyomatékkal.

A műhely elmondása szerint akárcsak az eredetiből, az 550 Maranello átiratból is csak egyetlen darab létezik majd. Ennek értelmében pedig fölösleges árról beszélni, hiszen ebben az esetben a kocsi értéke lényegében felbecsülhetetlen.