Számolhat velünk

Négy kerék vagy több - minden, ami autózás!

3831d974-hyundai-mobis-ces-1

Bemutatta a Hyundai a jövő szélvédőjét

2018. december 19. | Hírek Hyundai | Címkék: , , ,

A Hyundai szélvédő koncepciója a jövő teljesen önvezető autói számára készült el. Gyakorlatilag egy gigantikus monitorként működik majd utazás közben.

A Hyundai nem csak komplett autó koncepciókkal készül a jövőre, hanem részmegoldásokra is törekszik. Ilyen például a most bemutatott belső tér tanulmány, mely azt a korszakot vetíti előre, amikor már emberi beavatkozás nélkül is gond nélkül eltalálnak A-ból B-be a járművek.

A Hyundai szerint ekkor következik be az, hogy agyon unják majd magukat út közben az emberek, ez ellen pedig tenni kell. Például egy olyan szélvédővel, mely önvezető üzemmódban gigantikus monitorként üzemel, internetezhetünk rajta, filmeket nézhetünk vagy videotelefonálhatunk bárkivel. A konstrukció érdekessége, hogy figyelembe veszi azt, ha mégis mi vezetnénk az autót, azaz manuális kormányzás esetén a szélvédő teljesen áttetszőre vált, a ma is ismert módján működik tovább.

2015 © Minden jog fenntartva. Euroleasing Kft.