Bemutatkozott az új Peugeot 208 Rally változata is

A Peugeot a 208-as paletta részeként mutatta be a Rally 4 változatot, mely hivatalosan az eddigi R2-es versenyautó utódja. Potom 22 millió forintért bárki haza viheti!

A Peugeot az új 208-as generáció részeként mutatta be az új rali versenyutót, mely Rally 4 néven lesz kapható. A név ugyan megtévesztő lehet, ám ez mégis az eddigi R2 változat hivatalos utódja, csak éppen az FIA átnevezte időközben a szóban forgó kategóriát.

Az első tengely hajtásáról jelen generációban az 1,2 literes háromhengeres PureTech benzines egység gondoskodik zseniálisan kitalálva pontosan 208 lóerős teljesítménnyel.

Természetesen, mint minden gyári versenyautót, ezt is akárki megvásárolhatja. Az ára egészen pontosan 66 ezer euró, azaz valamivel több mint 22 millió forint.