Bemutatkozott az Enyaq, a Skoda első kimondottan elektromosnak épült modellje

A sok kedvcsináló kép és videó után végre hivatalosan is lerántotta a leplet az Enyaq elektromos autóról. Többféle hajtáslánccal és sportos megjelenéssel érkezik meg az év utolsó negyedében.

Már egy ideje hallani lehet, hogy készül a Skoda első MEB platformos, azaz eleve villanyosnak megtervezett autója, most viszont végre tényleg megtörtént a hivatalos premier. A megjelenés leleplezése mellett természetesen a hajtásláncokról is elmonda a gyártó a fontos tudnivalókat.

Az Enyaq külső dizájnja természetesen a kedvcsináló képek után már nem lehet igazi meglepetés. Sportos a vonalvezetés, de azért látszik rajta, hogy a Kodiaq méretosztályát képviseli az elektromos SUV. Az eleje talán egy picit BMW-s beütésű, de ezt tudjuk le a nagy hűtőmaszk imitáció és a fényszórók érdekes játékának. Persze, a körítés is fontos, de a lényeg ebben az esetben a hajtásláncoknál keresendő, így nézzük sorban azokat.

A belépő szintet az Enyaq 50 jelenti majd, melyhez egy 55 kWh-s akkumulátor csomagot kapnak a vásárlók, ami egy 148 lovas elektromos egységet lát el energiával. Ezzel a villanyos SUV 11,3 másodperc (azok a fránya méretek és a velük járó tömeg…) alatt tudja le a 100-as sprintet, az egy töltéssel megtehető hatótáv pedig 340 km-ben van meghatározva a szigorú WLTP szabvány szerint.

Eggyel komolyabb szintet képez az Enyaq 60, melyhez már 62 kWh-s akksi csomag jár, a villanyos motor pedig 179 lóerőt képes leadni 340 Nm nyomaték mellet. Ennél a variánsnál már jóval dinamikusabb mozgásra számíthatunk, egészen pontosan 8,7 másodperc alatt teljesíthető a 100-as tempóra katapultálás, míg az elektromos hatótáv 390 kilométerre lett kitolva.

A következő lépcső a 82 kWh-s akku csomaggal szerelt 80-as variáns, mely elérhető egy és kétmotoros kivitelben is. Az előbbi esetében 204 lóerő áll a vezető szolgálatába, míg a 80X verzióban már elektromos összkerék meghajtással és 265 lóerővel leszünk gazdagabbak. A nagyobb akkumulátor természetesen nagyobb hatótávot is eredményez: egy motorral 505 kilométert, míg kettővel 460-at lehet megtenni mire újra töltőt kéne keresnünk.

A paletta csúcsát természetesen az Enyaq RS jelenti majd. Ebben az esetben a két elektromos egység már 306 lóerőt képes harcba indítani szükség esetén, aminek köszönhetően 6,2 másodperc alatt elérhető 0-ról a 100 kilométeres óránkénti sebesség. Az RS 460 kilométeres elektromos hatótávval rendelkezik és természetesen sportosabbra hangolt futóművet kap, mint az „alap” testvérei.

Az elektromos Enyaq gyártása még idén év végén megkezdődik kezdődik a márka Mladá Boleslav melletti gyáregységében, az első példányok várhatóan jövő év elején érkeznek meg a megrendelőkhöz. Magyar árlista egyelőre még nincs.