Bemutatkozott a Porsche Taycan

A Porsche nem csak szóban erős, hanem bizony komolyan is gondolják, amit állítanak. Így történt, hogy a Taycan hivatalos leleplezése után azonnal elindult egy példány a Niagara vízeséstől egészen New York-ig.

Megtörtént az elektromos Porsche Taycan hivatalos leleplezése Amerikában. A Niagara-vízesésnél megtartott rendezvényen elhangzottak a legfontosabb információk, mint például, hogy többféle teljesítménnyel, akár 750 lóerős villanymotorral is elérhető lesz, a hivatalos hatótáv pedig a szigorú WLTP szabvánnyal mérve is minimum 450 kilométer.

Ez mind szép és jó, csak hát ígérgetni bárki tud, a bizonyítás már teljesen más dolog. Pontosan ezért történt, hogy amint véget ért a hivatalos program, egy kék Taycan Turbo S (bizony az elektromos autóknál is a hagyományos jelzésekkel jelöli a Porsche a teljesítményszinteket) elindult egy 650 kilométeres túrára, egyenesen New York városába.

Az elektromos Porsche először 405 kilométer megtétele után állt meg egy töltőállomáson, ám a számítógép szerint ekkor még valamivel több mint 60 kilométernyi töltöttség volt az autóban. Mindezek után gyorstöltővel alig 24 perc alatt sikerült 80 százalékra tölteni az akkumulátorokat, így a hátralévő 250 kilométer már végképp nem jelentett problémát.