Bemutatkozott a Lexus RX legújabb generációja

Statikus premierrel mutatkozott be a Lexus nagyágyújának a következő generációja. Újabb hibrid variánsok érkeznek, ráadásul van, amelyiknél már turbós benzines motort párosítanak az elektromos hajtás mellé.

A Lexus immár 25 éve jelen van az SUV modellek piacán az RX-el, ennyi idő alatt pedig öt generációt is kitermelt magából a típus. Most itt a legújabb felvonás, mely nem kevesebb, mint háromféle hibrid hajtással érkezik meg a szalonokba.

A hibrid 350h és a konnektoros hibrid 450h+ mellé ugyanis felkerül a palettára az 500h is, melyet nyugodtan tekinthetünk a teljesítményre kihegyezett benzin-elektromos variánsnak. Ez utóbbi talán a legérdekesebb, hiszen a hibrid rendszer alapját egy 2,4 literes turbós benzines erőforrás adja, mely az elektromos motorral kiegészülve nem kevesebb, mint 371 lóerő leadására képes.

Természetesen a technikai felszereltség is gyarapodott, például alapáras lett a Lexus Safety System+, mely aktívan segít megelőzni a baleseteket fékezéssel és kormányzással úgy, hogy most már külön a motorkerékpárokat is képes felismerni az autó környezetében.

Az új RX már rendelhető, az első példányok érkezése év végén várható.