Bemutatkozott a legextrémebb Jeep hibrid, a Wrangler 4Xe

Az FCA villanyosítási törekvései szépen lassan a Jeep modelleket is utolérik. Most a Wrangler is megkapta a saját benzin-elektromos hajtását, ami nem mellesleg a paletta legerősebbévé is teszi.

A Fiat-Chrysler csoporthoz tartozó Jeep is a paletta villanyosítására tette fel az elkövetkező éveket. Első körben a hibrid variánsok érkeznek, lényegében a kínálat minden tagja kapható lesz nemsokára benzines-elektromos hajtással.

A Wrangler például már biztosan, hiszen bemutatkozott a 4Xe kivitel, melyben egy kétliteres négyhengeres turbós benzines egységet egészítettek ki két elektromotorral. A rendszer összteljesítménye 375 lóerő 637 Nm nyomaték mellett, ami egyben a Wrangler széria mindenkori legerősebbjévé is teszi a hibridet.

Természetesen továbbra is van kapcsolható összkerékmeghajtás illetve kapcsolható középső és hátsó differenciálmű, viszont megjelent egy új kapcsoló is a műszerfal bal oldalán. Ezzel választhatunk az üzemmódok közül, melyek között ott van a tisztán elektromos is. Ekkor a 17 kWh-s akkumulátor csomagnak köszönhetően akár 40 kilométert is megtehetünk a benzines egység életre keltése nélkül.

A hibrid Wrangler könnyen felismerhető lesz a motorháztető hangsúlyos légbeömlőiről illetve a kékre fényezett kiegészítő elemekből és dizájncsíkokból. Ez a szín egyébként a beltérben is megjelenik a varrásoknál.