Bemutatkozott a 3-as BMW hetedik generációja

Szinte hihetetlen, de immár a hetedik generációját éli a világ egyik legsikeresebb középkategóriás modellje, a 3-as BMW. A Párizsi Autószalonon debütáló prémium szedán kívülről a jelenlegi 5-ös stílusjegyeit kapta meg, ám ez csak az egyik fontos újítás.

A 3-as BMW már évtizedek óta uralja a prémium szedánok piacát, így érthető, hogy a Párizsi Autószalon egyik legjobban várt újdonsága a hetedik generáció leleplezése volt. A bemutató megtörtént, az új 3-as pedig már a külső megjelenésével azonnal lenyűgözte a közönséget. Pedig ez csak a kezdet, az igazi fejlődés a lemezek alatt található meg.

Először is érdemes leszögezni, hogy az új generáció minden tekintetben nagyobb, mint az elődje. A hosszát 85, a szélességét 16 milliméterrel toldották meg, a tengelyek pedig 41 milliméterrel kerültek távolabb egymástól a tágasabb belső érdekében. A külső megjelenés leginkább a mostani 5-ös modellre hasonlít, ám van pár érdekes megoldás is, mely teljes mértékben az új 3-as sajátja. Ilyen például, hogy a hűtőrács most már nem csak a lámpával érintkezik közvetlenül, hanem egymással is összeér a két vese. A fényszórónál keresendő a másik finom részlet. Nem csak arról van szó, hogy már lézeres technikával is kérhetjük, hanem a lámpatest alján egy kis bemetszés segít vizuálisan elkülöníteni a megjelenését a BMW paletta többi tagjától.

A belső tér teljesen egyedi, az ott fellelhető stílusjegyek nem egyeztethetők össze sem az 5-ös, sem pedig a 7-es belső kialakításával. Az autó tudása viszont már a két drágább testvér szintjén van, alapáron jár például a gyalogosokat és a bicikliseket is felismerő vészfék asszisztens. Feláras extrák között olyan tételek szerepelnek, mint a teljesen digitális műszerfal, a magától megállni és elindulni is képes adaptív tempomat, a kikerülés-asszisztens, vagy éppen az automata parkoló rendszer. A Mercedes után a BMW is saját mesterséges intelligenciát villantott, így a 3-as most már hallgat a tulajdonosára, azaz menet közben szóban utasíthatjuk a rendszert mondjuk a navigáció beállítására vagy éppen lekérdezhetjük az autó állapotát.

A kezdeti időkben ötféle motorral lesz kapható a középkategóriás BMW. A benzines megoldásra voksoló vásárlók a négyhengeres 20i 184 vagy a 30i 258 lóereje mellett dönthetnek, míg a dízeles frontot a 18d, 20d és 30d képviseli 150, 190 illetve 265 lóerős teljesítménnyel. Később érkeznek erősebb egységek is a kínálatba, illetve lesz konnektorról tölthető hibrid variáns is 330e néven.