Számolhat velünk

Négy kerék vagy több - minden, ami autózás!

mercedesbenz c-kupé2

Bemutatkozik a Mercedes-Benz C-kupé

Egy hónappal a Frankfurti Nemzetközi Autószalonon való hivatalos bemutatója előtt minden részletet és rengeteg képet közölt a Mercedes-Benz a C-osztály 2015-ös kupéjáról.

Alig egy hónap múlva, a Frankfurti Autószalonon debütál hivatalosan a Mercedes-Benz 2015-ös C-kupéja, de a gyártó a napokban részletes adatokat és rengeteg új képet közölt az autóról, amely egyébként már az ősz folyamán a szalonokba is kerül. A BMW 4-es sorozat és az Audi A5 közvetlen riválisának számító modellcsalád ütősebb megjelenést és szélesebb motorpalettát kapott, mint a 2011-ben piacra dobott elődje. A kupé az ötödik C-osztályos Mercedes-Benz generáció harmadik családtagja, amely a lépcsőshátú és a kombi után, de még a kabrió előtt jelenik meg. (A kabrió jövő tavasszal, a Genfi Autószalonon mutatkozik majd be.)

Az új kupé orr-része a C-osztály már bemutatott modelljeinek formavilágát tükrözi, ugyanakkor az ajtóktól hátrafelé már az S-Class Coupéra hajaz az újdonság. A dizájn kulcselemei a különleges formájú első lámpatestek és a nagyméretű, sok apró gyémántformájú egységből összeálló, látványos hűtőmaszk, valamint a kiszélesedő, erőteljes hátsó kerékjárati ívek és a lökhárítóba integrált, trapéz alakú kipufogók.

A Merccedes-Benz új, MRA nevű platformján alapuló modell némi méretnövekedésen is keresztülment, hiszen 95 milliméterrel hosszabb és negyvennel szélesebb, mint elődje. Ráadásul a közel tíz centiméteres nyúlásból 6 centiméternyi a tűzfal és az első tengely közé esik, így sokkal kényelemesebb lett a vezető munkatere, különösen a lábtér – és persze ennek köszönhetően lett sportosan lankásabb is a szélvédő hátranyilazási szöge.

A beltér is alaposan átalakult az elődhöz képest, de nem sok radikális különbséget tükröz a mostani C-osztályos modellekkel összevetve. A műszercsoport, a kormánykerék és a sebességváltó egy az egyben megegyezik a C-osztály lépcsőshátújában vagy kombijában található társaival, viszont a sportosabb formázású, integrált fejtámasszal ellátott ülések teljesen újak. Az új C-kupéban is megtalálhatók a gyártó legújabb biztonsági kütyüjei, így például a vezető éberségét folyamatosan figyelő és fenntartó Attention Assist, vagy az ütközést megelőző Collosion Prevention Assist, amely szükség esetén nagy tempó mellett is automatikusan fékez a vezető helyett az Adaptive Brake Assist segítségével.

Megjelenésekor a C-osztály 2015-ös kupéja háromféle négyhengeres motorral rendelkezik majd. Az alap az 1,6 literes 156 lóerős egység, amellyel a C180-as típusjelzést kapja az újdonság. A kétliteres motorral szerelt változatok a C200-as 184 lóerős változatból, valamint a C250-es 211 lóerős és a C300-as, 245 lóerős verzióban lesznek kaphatók. A 2,1 literes dízelmotor pedig kétféle (170 és 204 lóerős) teljesítményszinttel érhető el a típushoz. A későbbiek során lesz majd AMG verzió és V6-os, 365 lóerős háromliteres változat is. A gyártó szerint az új motorok azonos teljesítmény mellett átlagosan 27 százalékkal kisebb fogyasztásúak, mint elődeik.

Az erőátviteli rendszer hatsebességes manuális, vagy 9 fokozatú automata váltóból, hátsókerékhajtásból vagy a választható 4MATIC rendszerből variálható össze ízlés szerint. A futómű az új C-osztály korábban bemutatott típusaiból ismert, elől négy, hátul ötkaros multilink felfüggesztésén alapul, amelyet természetesen hozzáigazítottak a kupé 15 milliméterrel alacsonyabb szabadmagasságához és jellegéből fakadóan sportosabb karakterisztikájához. Alapáron jár az állítható keménységű lengéscsillapítás is, amellyel összhangban természetesen a kormánymű agilitása is változtatható, így a vezető szabadon választhat a lágyabb „comfort” és a keményebb „sport” beállítás között. A C-osztály lépcsőshátú és kombi változatához hasonlóan a kupéhoz is rendelhető az AirMatic légrugós felfüggesztési rendszer is.

Az alapváltozat 17-es könnyűfém felnikkel érkezik, de választható 18-as és 19-es méretosztály is az autóhoz.  Az újdonság várhatóan októberben kerül a szalonokba.

2015 © Minden jog fenntartva. Euroleasing Kft.