Az SL nem jut az SLC sorsára

Tobias Moers, a Mercedes-AMG vezetője erősítette meg, hogy az SL nem jut a palettáról törölt SLC sorsára, azaz lesz új generáció. Erősebb és komolyabb lesz, mivel azt már teljes mértékben az AMG tervezi meg.

Nemrég utódmodell nélkül nyugalmazta a Mercedes az SLC (korábban SLK) modellt, így joggal merült fel a kérdés, hogy mi lesz a nagyobb roadsterrel, az SL-el. Most Tobias Moers, az AMG vezérigazgatója nyugtatta meg a kedélyeket: készül az új SL generáció.

Moers azt is elárulta, hogy az új SL már teljes egészében az AMG részleg felügyeletével készül, így egyértelműen sportosabb lesz, mint amit eddig megszokhattunk. Azt azért hozzá tette gyorsan a mester, hogy hiába az AMG kezelés, az SL nem fog veszíteni a komfortérzetéből, így továbbra is kiváló alternatíva lesz azoknak, akik luxus roadstert keresnek maguknak a hétköznapi közlekedéshez.

Mindezek mellett könnyebb lesz, mint a most ismert modell. Ezt a könnyű anyagok használata mellett (például a kemény tetőt is vászonra cserélik) az új platformmal érik el, magyarán arra a Modular Sports Architectura alapra húzzák majd fel, melyre a következő generációs AMG GT is épül majd.