Az olasz kormány is részesedést szeretne a Stellantis-ból

Nem sokkal az után, hogy a francia kormány a BPI France bankon keresztül részesedést szerzett a PSA és FCA összeolvadásából keletkező Stellantis cégóriásban, az olaszok is kijelentették, hogy nyitottak befektetőként beszállni a bizniszbe.

A PSA és az FCA részvényesei a hét elején egyaránt rábólintottak a két csoport összeolvadására, aminek köszönhetően most már gyakorlatilag bármelyik nap hivatalossá válhat a dolog. Ahogy várható volt, el is kezdődött az érdekeltségek kialakulása is, a francia kormány például a BPI France bankhálózaton keresztül szerzett magának 6,2 százalékot már most a Stellantis-ból, amit természetesen az olaszok sem hagyhattak szó nélkül.

„Az olasz állam jelenléte az új cégcsoportban, hasonlóan a francia példához, nem lehet és nem is lesz tabu”- mondta Antonio Misiani, olaszország gazdasági minisztere a La Repubblica újságnak tett nyilatkozatában, majd hozzátette, hogy a Stellantis foglalkoztatási és ipari szempontból is nemzeti érdek. Elhangzott az is, hogy az olasz kormány a későbbiekben nagy beruházásokkal is segítené a cégóriást, de ehhez bizonyos, eddig meg nem nevezett feltételeknek is teljesülnie kell a jövőben. Misiani csak annyit árult el, hogy ebben a pillanatban ezek a feltételek még nem valósultak meg. Mindezek mellett a miniszter még a csoport környezetvédelem terén betöltött szerepét is hangsúlyozta, ami szintén fontos Olaszország számára.

A Stellantis legnagyobb részvényese 14,4 százalékos érdekeltséggel eddig egyértelműen az Agnelli család cégbirodalma, az Exor, mely történetesen eddig az FCA csoport fő befektetője is volt.