Az Nvidia fejleszti a jövő Hyundai és a Kia infotainment rendszereit

A grafikus kártyáiról és a számítógépes rendszereiről elhíresült Nvidia lesz a jövőben a Hyundai és a Kia infotainment rendszereinek a szállítója és a fejlesztője. Nagy hangsújt kap a mesterséges intelligencia is.

Ahogy egyre inkább a digitalizáció irányába tolódik el az autók fejlesztése, úgy nyernek egyre nagyobb teret az autóiparban a számítástechnikában nagy tapasztalattal rendelkező cégek. Így történhet például, hogy a Hyundai és a Kia ismét a PC-s hardwereiről elhíresült Nvidia céget hívja segítségül az infotainment rendszerek következő generációjának kifejlesztéséhez.

A Hyundai cégcsoport ugyanis korábban már dolgozott együtt a tech nagyvállalattal, egészen pontosan 2015-ben, amikor a Genesis GV80 modellbe került beépítésre az Nvidia Drive rendszer. Most ennek a megoldásnak a következő generációja készül majd el, a tervek szerint 2022-ben már minden egyes Hyundai és Kia modellben megtalálható lesz belépő- vagy éppen prémium szinttől függetlenül.

„A mesterséges intelligencia és a számítástechnikai rendszerek terén bekövetkezett áttörések már lehetővé teszik, hogy az autók következő generációja már ki tudja használni azokat a biztonsági és szórakoztató technológiákat, amiket akár az autó vásárlása után is bármikor be lehet szerezni. A központosított, szoftveresen definiált számítástechnikai architektúrával a jövőbeli járművek mindig a legújabb AI cockpit funkciókkal rendelkezhetnek”- magyarázta az Nvidia cég képviselője a technológiában rejlő lehetőségeket.

A Hyundai csoport mindezek mellett még az Nvidia segítségével oldaná meg az autók közti kommunikációs rendszert, ami még számtalan biztonsági és kényelmi funkciónak lehet az alapja, hiszen ezzel mondjuk nem csak egy baleset védhető ki adott esetben, hanem akár parkolóhely keresésnél és forgalom előrejelzésnél is jól jöhet, ha egy adott területen lévő másik autó információit és megfigyelési adatait is bármikor lekérdezhetjük menet közben.