Autóbemutató: megérkezett a Jaguar E-Pace

Bemutatta saját bébi-SUV-jét a Jaguar. A BMW X1-es és az Audi Q3-as vetélytársának számító E-Pace a patinás brit márka második SUV-ja és a legfontosabb piaci szegmensbe érkezik.

Volt idő – méghozzá nem is olyan régen – amikor a Jaguar belebukott abba, hogy kimozdult a klasszikus, brutálisan erős szedánok és kupék elvárt piackomform-zónájából, és dízelmotorral szerelt kombival próbált kirukkolni. (Az volt az igencsak megosztóra sikerült X-Type.) Azóta azonban eltelt 15 év, és ma már nem szentségtörésnek, hanem inkább kommersz lépésnek számít minden gyártó minden olyan próbálkozása, amellyel bővíteni próbálja vevőkörét. SUV-okkal pedig aligha lehet mostanában nagyot hibázni, hiszen ezek (különösen a kisebbek) olyan ütemben válnak egyre kelendőbbé, hogy lassan kétségessé válik, vajon maradnak-e hagyományos formájú modellek a városi kompaktok között… Így a kérdés egy-egy bébi-SUV piacra dobásakor nem az, hogy sikeres lesz-e az érkező újdonság, hanem az, hogy mennyire.

Jaguar E-Pace21

Pontosan ez a kérdés a Jaguar most leleplezett bébi-SUV-jával kapcsolatban is.  Az E-Pace elég feltűnően hasonlít nagyobb testvérére, a tavaly bemutatott F-Pace-re. A divatos formájú kompakt városi terepjáró abba a piaci szegmensbe érkezett, amely az előrejelzések szerint a legnagyobb növekedést produkálja a következő években, így a kisautó lehet a márka legnagyobb sikere. Feltéve, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket.

Jaguar E-Pace29

A Land Rover Discovery Sporttal debütált D8-as platformra épülő újdonság 4,345 méter hosszú (szemben a Land Rover 4,459 méteres hosszával), de majdnem 10 centivel szélesebb és nyolccal laposabb, mint közvetlen „rokona”. A 2681 milliméteres tengelytáv a kategória átlagának felel meg – de egyáltalán nem kevés. A 480 literes csomagtér 25 literrel kisebb ugyan, mint a BMW X1-esé, de jó hatvannal nagyobb, mint az Audi Q3-asé.

Jaguar E-Pace14

A sportos formavilágú autó trendi terepjárós vonásokat kapott, és a kétliteres 150 lóerős alap dízelmotorral szerelt változattól eltekintve minden modellje összekerékhajtással készül és mindegyikhez hatsebességes automataváltó jár – kivéve az említett dízel 4×4-es változatát. Az autó hivatalos bemutatóján a cég illetékesei büszkén hangoztatták, hogy nem csupán divatterepjárót akartak alkotni, azért csupán a belépőmodell esetében voltak hajlandók elsőkerékhajtást alkalmazni. „Ha már egyszer ilyen autót készítettünk, akkor olyannak is kell lennie, mint amilyennek tűnik” – fogalmazott Graham Wilkins, az E-Pace főmérnöke. Így nem meglepő, hogy 300 lóerős csúcsváltozat is készül a típusból – ezt a kétliteres benzines turbó feltekert változata hajtja.

Jaguar E-Pace12

Bár az E-Pace üléspozíciója SUV-osan magas, de kormányműve sportkocsisan közvetlen, felfüggesztése feszes hangolású, így összességében minden szempontból jaguárosan viselkedik – legalábbis a cég illetékesei szerint. Az aktív nyomatékelosztóval kombinált 4×4-es rendszert úgy hangolták, hogy érzetre sportos, hátsókerékhajtású autókra jellemző viselkedést hozzanak ki belőle. Hasonló filozófia húzódik meg az mögött is, hogy az automataváltó fokozatválasztója hagyományos kar maradt, nem pedig forgótárcsa – ezzel is a sportosabb érzetet akarták erősíteni. A belteret kiemelkedő minőségű anyagokkal rendezték be, hogy megfeleljenek a prémiumkategóriában támasztott vásárlói elvárásoknak. Kisebb, olcsóbb, de nem „gagyibb” SUV-ot szerettek volna alkotni, mint a sikeres F-Pace. A piac majd eldönti, mennyire sikerült a próbálkozás.