Átadták Magyarország első elektromos Scania kamionját

A Scania ünnepélyes keretek között adta át az első magyar, és egyben közép-európai elektromos kamionját, melyet a WIN Capital Kft. ügyvezető igazgatója vehetett át. Az első villanyos Scania hazánkban hűtős felépítménnyel készült el és 250 kilométeres elektromos hatótávval rendelkezik.

Az elektromos autók terjedésével elkerülhetetlen, hogy az árufuvarozás is szépen lassan megkezdje a villanyos átalakulást, aminek köszönhetően egyre több tehergépjárművet gyártó cég kínál elektromos hajtást kamionokhoz, köztük a Scania is.

Az a Scania, mely most ünnepélyes keretek között adhatta át az első elektromos kamionját Magyarországon. Ezzel nem csak az első magyar, hanem az első közép-európai villanyos Scania átadása történt most meg, melynek megrendelője a WIN Capital Kft. volt.

A szóban forgó járgány egy háromtengelyes tehergépkocsi alvázra épült, 27 tonna össztömeggel és hűtőkocsis felépítménnyel rendelkezik. Egy töltéssel 250 kilométert bír a most átadott példány, ami tökéletesen megfelel a megrendelő igényeinek, azaz bőven kiszolgálja azt a távot, amit a hűtőkocsival naponta teljesítenie kell a cégnek. Ennek tudatában érthető az is, hogy „csak” nappali kabinelrendezést, azaz ágy nélküli kabint kértek az autóhoz.

„Vállalatunk fókuszában az áll, hogy fenntarthatóbb szállítási megoldásokat hozzunk létre ügyfeleink, és végső soron társadalmunk számára. Az olyan elektromos teherautók, mint az új Scaniánk, a legfenntarthatóbb megoldást jelentik a piacon. A Scaniában azt szeretem, hogy nem csak a teherautót, hanem a töltőt és a töltésirányítási rendszert is ők szállították. Teljes körű szolgáltatást kaptunk” – tette hozzá Szemerey Loránd, a WIN Capital Kft. alapító ügyvezetője.

A megrendelő tehát nem csak az autót kapta meg, hanem egy töltőtelepítési szolgáltatást is a cég telephelyére. Ez egyrészt egy mobil 40 kW-os Kempower töltőből áll, ami képes a teherautó éjszakai töltésére, másrészt egy ChargeEye töltésirányító rendszerből, amely lehetővé teszi az ügyfél számára, hogy távolról irányítsa, és felügyelje a töltési folyamatot, például így a depó elektromos hálózatának túlterhelését is megakadályozza, vagy a járművet alacsonyabb villamosenergia árak mellett töltse.