Amerikában nevet változtat a Kia

A Kia az amerikai piacon elhagyja a cég elnevezéséből a „Motors” megjelölést. Az elektromos jövő miatti arculatváltás egyik eleme az akció, melyet egy komplett villanyos paletta kiépítése követ majd.

A villanyosítás jegyében átalakulás megerősítésére nevet változtat egy gyártó Amerikában? Ajjaj, ez a Volkswagen félresikerült március végi akciója óta nem cseng túl jól az emberek fejében. Pedig a Kia tényleg megnézi ezt, de teljesen más módon, mint amivel a német gyártó hitegette a világot, na meg a befektetőket.

Egészen pontosan arról van szó, hogy a koreaiak új márkaarculat kialakításához elhagyják a „Motors” megjelölést a cég nevéből és helyette simán csak Kia America név alatt működnek tovább. A változás érinti a Kia Motors North America-t is, mely teljesen meglepő módon mostantól simán Kia North America. Az európai Kia esetében egyelőre még nem nyert megerősítést a változtatás.

Az arculatváltás akárcsak a legtöbb gyártónál, a Kia esetében is a villanyosítás miatt vált aktuálissá, aminek a része a már korábban bemutatott új embléma is. Az előzetes tervek szerint a koreai gyártó mintegy 35 milliárd dollárt fektet a fenntartható mobilitás kialakítására az elkövetkező években, melynek keretén belül nem kevesebb, mint 10 új elektromos modell kerül majd fel a palettára a már bemutatott EV6 mellé.