Akár ötven százalékos hatásfokot is tudhat a Nissan új motorja

Minden eddiginél nagyobb hatásfokkal rendelkező benzines motoron dolgozik a Nissan, mellyel az elektromos hajtások hatótávját növelik majd meg drasztikusan.

Egy átlagos benzines erőforrás hatékonysága nagyjából 30 és 40 százalék között mozog. Ez annyit tesz, hogy az elégetett üzemanyagből termelődő energiából csak ennyit hasznosít a hajtáslánc arra, hogy mozgásba lendüljön az autó. A többi? Nos, azzal lényegében fűtünk.

Ezért is nagy szó, hogy a Forma 1-es járgányok 50 százalékos hatékonysággal működnek, ami például a Mercedes-AMG Formula 1 csapat 2017-es álláspontja szerint tulajdonképpen a belsőégésű motorok legfelső határát jelenti ebből a szempontból. Utcai autóban is elérhető vajon ez a hatásfok? A Nissan szerint igen, de azért nem úgy, ahogy mindenki képzeli!

A japánok ugyanis elkezdték annak a benzines erőforrásnak a fejlesztését, mely lényegében mintegy hatótávnövelő megoldásként működik majd az elektromos autóikban. Az eddigi információk szerint ez az egység magasabb kompresszió aránnyal és szegényebb keverékkel működik majd, illetve több levegőt és üzemanyagot juttat a hengerekbe, ami jobb égést és működést tesz lehetővé. Ezzel nagyjából 25 százalékkal visszafogottabb fogyasztásra számítanak a gyáriak.

„Ötven évbe telt, hogy a motorok hatékonyságát 30-ról 40 százalékra növeljük. Az e-POWER technológiával ez 50 százalék lesz pár éven belül. Ez egy cél, amit a mérnöki gárdánk kitűzött maga elé”- mondta Toshihiro Hirai, a Nissan fejlesztési igazgatója.