A véglegesítés előtt a PSA-FCA egybeolvadás, már a személyi kérdések is tisztázódtak

Tegnap még csak a tárgyalások megkezdődéséről tudtunk beszámolni, ma viszont már a letárgyalt részletek láttak napvilágot. Szinte biztos, hogy megtörténik a PSA-FCA egyesülés.

Rendkívüli ütemben és a vártnál pozitívabban haladnak a tárgyalások a PSA és az FCA között a két cég egybeolvasásáról. Ma mindkét fél megerősítette, hogy sok lényegi kérdésben sikerült megegyezniük, már csak az apróságok egyeztetése és a formalitás maradt hátra.

Kiderült például, hogy a cégóriás központja Hollandiában lesz, ahol egy 11 tagú igazgató tanács hozza meg a fontos döntéseket. Ebbe a tanácsba öt embert ültet be a Fiat és szintén ötöt a Peugeot, a 11.tag pedig a tanács elnöke, John Elkann, eddigi FCA vezérigazgató lesz. Az egyesült vállalat vezérigazgatói székét öt évre Carlos Tavares, a PSA vezérigazgatója kapja meg, így tényleg 50-50 százalékos erőviszonyok uralkodnak majd a világ negyedik legnagyobb autóipari cégében.

Szintén a tárgyalások előrehaladott állapotát jelképezi a másik kiderült információ, miszerint a PSA-FCA részvényeivel Párizsban, Milánóban és New York-ban lehet majd kereskedni.