A Tesla szuper-akkumulátora ötször annyit ígér

Megtartotta éves Battery Day rendezvényét/sajtótájékoztatóját a Tesla, Elon Musk pedig fellebbentette a fátylat a jövő fejlesztéseiről. Az új Tesla-cellák és akkumulátorok ötször akkora kapacitást ígérnek ugyanakkora térfogat mellett.

A technológia demóként is aposztrofált rendezvény lényege az, hogy a Tesla megmutassa, merre tart, mire költi a befektetők pénzét és a lassan, de biztosan megérkező hasznot is. A popsztárként ünnepelt cégfőnök, Elon Musk új akkumulátort jelentett be, nagyobb energiával és jobb hatótávolsággal . Több, mint 270 000 ember nézte az interneten továbbított élő közvetítést, de a vártnál kevésbé lettek lelkesek a nézők, miután kiderült, hogy az új akkumulátortechnológiának legalább 18 hónap, de könnyen lehet, hogy három év is kell, mire tömeggyártásra érett lesz.

teslabatteryday2

Mindenekelőtt Musk az akkucellák új generációját ígérte. Az új 4680-as akkumulátor, amelynek száma a 46 milliméter széles és 80 hosszú cellaméretet mutatja, állítólag a drága nehézfém-kobalt nélkül is előállítható. Még ennél is fontosabb: Musk azt jósolta, hogy az elemek energiatartalma ötszöröse és hatszorosa lesz a jelenlegi Tesla akkumulátorainak. Tehát kisebb, nagyobb kapacitású akkumulátorokról van szó.

teslabatteryday3

Ez lehetővé teszi, hogy olcsó elektromos autókat legyenek képesek előállítani és beleférjenek a 21 000 eurós határba, amely lélektani fontosságú a piacon. A megfizethető elektromos autó kezdettől fogva álma volt – mondta Musk. Ugyanakkor Musk a felére akarja csökkenteni az elektromos autók egyik legnagyobb költségtényezőjének számító akkumulátortechnológia költségeit.

tesla-1

A piaci megfigyelők és a Tesla rajongói azonban lényegesen többet vártak: például több információt a szuperakkumulátorról, amely élettartamának tíz évnek és kétmillió kilométernek kell lennie. Az új akkumulátorról és a megfizethető e-autóról szóló információk mellett Musk bejelentette a Model S másik erőteljes változatát, a Model S Plaid-et, amely 1100 lóerős teljesítményt és 830 kilométeres hatótávot ígér. A befektetők elégedetlenségüket fejezték ki, többet vártak Musktól. A Battery Day után a részvényárfolyam 7 százalékot csökkent.