A Tesla miatt ment megint nagyot a Bitcoin árfolyama

Elon Musk pár héten belül másodszor tolt egy nagyot a Bitcoin árfolyamán. Legutóbb azért szaladt meg a kriptovaluta értéke, mert alaposan bevásárolt belőle a Tesla.

Bár a Bitcoin árfolyama szinte megállás nélkül emelkedik az elmúlt időszakban, nem lehet elmenni mégis két hatalmas megugrás mellett, melynek valamilyen szinten köze van az autózás világához is. Ez a bizonyos kötődés nem más, mint maga Elon Musk, a Tesla alapítója és igazgatója.

Azzal nem mondunk újat, hogy Elon az az ember, akinek egy-egy Twitter bejegyzése képes árfolyamokat az egekbe emelni vagy éppen a földre juttatni. Elég arra gondolni, hogy amikor az amerikai fenegyerek elejt egy Teslával kapcsolatos elmélkedést, arra jellemzően élénk szárnyalással reagálnak az elektromos gyártó részvényei. Miért is lenne ez másként a kriptovaluták esetében?

Pár héttel ezelőtt történt, hogy Musk elkezdte nyíltan méltatni a Bitcoin rendszerét és megírta, hogy látja a benne rejlő lehetőségeket, ami miatt természetesen azonnal erősödött az árfolyam, ám közel sem olyan mértékben, ahogyan az a tegnapi napon történt. Most ugyanis nem csak szavakkal állt a kriptovaluta mellé a Tesla vezér, hanem be is vásárolt belőle szép számban. A Tesla egészen pontosan 1,5 milliárd dollárért vásárolt Bitcoint, majd megérkezett az a nyilatkozat is, melyben az szerepel, hogy a gyártó a jövőben el fogja fogadni a digitális fizetőeszközt is a vásárlóktól.

Ennél biztosabb löketet nehéz elképzelni, ami meglátszik a Bitcoin értékének egekbe szökésén is. Tegnap már a 43 ezer dolláros értéket is meghaladta az árfolyam, jelen pillanatban pedig 46 ezer dolláron áll a mutató és ki tudja még hol a vége!