A nyugalom szigete a Continental Volkswagen T2 átirata

A főként abroncsokkal foglalkozó Continental néha kipróbálja magá autó átalakításokkal is. Most is jelentkeztek egy projekttel, mely egy ikonikus klasszikus újragondolása a nyugalom jegyében.

Ha azt mondja az ember, hogy Continental, akkor azonnal az abroncsok ugranak be mindenkinek. Pedig a francia cég sok területen kipróbálta már magát, legyen szó akár divatról vagy éppen autó átalakításokról. Most a Müncheni Autószalonon a másodikra láthattunk egy újabb példát.

Az AMBIENC3 tanulmány egy olyan korszakot vetít előre a Continental szerint, amikor az önvezetés már teljesen átlagos a világban, így az autó egy új élettérként jelentkezik az emberek életében elkülönülve az irodától és az otthoni élettértől. Ezért a belső kialakítást csak egyszerűen „harmadik térnek” nevezték el a tervezők, ahol semmi más dolga nincs az embernek, mint a relaxálás.

A srácok ezúttal egy VW T2-est faragtak át, legalábbis ami a belső kialakítást és a technikát illeti. A cél a lehető legpihentetőbb környezet kialakítása volt fenntartható és újrahasznosítható források felhasználásával.

Ezt a célt szolgálja a belső minden megoldása, kezdve a nyugalmat sugárzó fabetétektől a minimalista műszerfal kialakításig, az Ac2ated hangszóró nélküli hangrendszerig és a hangulatvilágításig. Még egy kávégépet is elhelyeztek a srácok a kabinban, ha annyira megnyugodnánk, hogy nem tudnánk tovább ébren maradni.

A hajtáslánc technikai részleteibe nem mentek bele a tervezők, ahogy azt sem árulták el, hogy esetleg piacra dobják-e a T2-es átalakítást. Valószínűleg nem, hiszen ez a kisbusz most már egyre nagyobb gyűjtői értéket képvisel, amiben nem igazán fér bele a tömeges felvásárlás és átszabás, de egy figyelemfelkeltő alakításnak a Müncheni Autószalonon azért bőven megteszi.