A lehetetlent hozta össze ez a BMW tulaj

Nem elég, hogy elakadt a homokban, de még sikerült ki is zárnia magát emberünknek a sebességben hagyott BMW-ből.

Van az úgy, hogy az ember csinál hülyeségeket, sőt Darwin már-már lassan kifogy a kiosztható díjakból, de akkor sem mehetünk el szó nélkül egy amerikai BMW tulaj mellett, aki elég kellemetlen helyzetbe hozta magát. A végeredményhez, magyarán ahhoz, hogy kizárja magát a forgó kerekekkel elakadt autóból, egy sor meggondolatlanság vezetett.

Először is, vajon mit akarhatott a tengerparti homokban egy olyan autóval, mely az aszfaltról leérve azonnal elkezd a túlélésért küzdeni? A laza talajon borítékolt volt, hogy a 3-as szépen öntudatosan elássa magát! Mit lehet ilyenkor tenni? Ha egyedül vagyunk, akkor nem sokat, hiszen ahogy pörgetjük a kerekeket (a hasra ült kocsin már az összkerék sem fog segíteni), úgy ássa el még mélyebbre magát a járgány.

Persze, ha a videón látható eredményt akarjuk elérni, akkor betehetjük a váltót R-be, hogy hátha kiszedi magát a kocsi, de az is jó, ha mindezt kintről szeretnénk megfigyelni. Ilyenkor illik a kulcsot a kocsiban hagyni, ugyanis a BMW alapvetően gurulás közben zárja az ajtókat, ha a távirányítót autón belül érzékeli! Szóval most már nincs mit tenni, lehet tanulmányozni, hogy az Xdrive rendszer milyen szépen pörgeti az összes kereket!