A Ford is lehetővé teszi a kormány elengedését, egyelőre csak Amerikában

A Ford az F-150 és az új elektromos Mustang Mach-E modelleknél teszi elérhetővé a kormányfogást nem igénylő vezetést segítő rendszerek alkalmazását előfizetős rendszerrel, egyelőre csak Amerikában.

A Tesla nemrég kezdte meg az emberi kormányzást nem igénylő (figyelmet beavatkozás esetén viszont igen) önvezető rendszerének a felhasználók általi közúti tesztelését, most viszont egy másik gyártó is bejelentette, hogy hasonló útra lép. A Ford első nekifutásra két modelljénél teszi majd elérhetővé azt a vezetést segítő rendszert, melynek alkalmazásával nem kell a kezünket a kormányon tartani.

Egyelőre az amerikai piacon lesz elérhető az újdonság előfizetős rendszerben, mely három évre 600 dollárba kerül majd. Persze, ehhez kell a technikai háttér is, így aki szeretné használni azt, annak meg kell vásárolnia az autójához azt a csomagot, mely lehetővé teszi a részleges önvezetést a kocsi számára. Ez a Ford F-150 esetében az 1500 dolláros “kéz nélküli vezető rendszert” jelenti, míg a Mustang Mach-E vásárlók megkapják azt a 3200 dolláros “Komfort és Technológia” csomaggal együtt.

A Ford mindezek mellett kihangsúlyozza, hogy a jövőre bevezetésre kerülő rendszer igazság szerint a vezetést segítő eszközök táborát erősíti, így ugyan lényegében menet közben nem kell a kezünket a kormányon tartani, viszont a sofőr állandó figyelmére azért szükség van hiba esetén. Pontosan ezért minden Active Drive Assist funkcióval felkészített autó fejlett arcfelismerő technológiát kap, ami menet közben arra ügyel, hogy a sofőr tekintete hosszabb ideig ne kalandozzon el az útról, azaz a hátsó ülésre mászni és ott olvasgatni továbbra sem lehetőség a Ford számára.