A Ford egyelőre nem tudja teljesíteni a Bronco megrendeléseket

A Ford egy hivatalos levélben kért elnézést a Bronco megrendelőktől, mert az eddig tippeltnél is többet fognak késni a kiszállítások. A levehető keménytető beszállítójától függ lényegében a modell sorsa.

Lényegében az utóbbi évek legnagyobb dobása volt a Ford részéről, hogy előrukkoltak a Bronco új generációjával. A siker az első pillanattól garantálva volt, amiért azért meg is tettek mindent a gyáriak. A nagy leleplezést ugyanis óriási médiafelhajtás előzte meg, és még azt is sikerült elérni, hogy a végleges változat O.J. Simpson születésnapján mutatkozhasson be.

Talán egy kicsit túl is lőttek a célon a Ford szakijai, az idén januártól rendelhető autóra ugyanis pár hónap leforgása alatt több mint 150 ezer megrendelés esett be, amit nem bírnak sem szusszal sem pedig alketrésszel a gyáriak. Ennek eredménye, hogy már most több mint egy évet kell várnia azoknak, akik most esnek be a kereskedésbe, mire végre megkapják a legújabb játékszerüket.

A gyáriak legutóbb márciusban nyilatkoztak arról, hogy igyekeznek meggyorsítani a gyártás folyamatát, hogy legalább valamilyen szinten utolérjék magukat, ám most a Hooniverse által kiszivárogtatott levélből az derült ki, hogy ez nem igazán sikerült. Nem, hogy csak nem sikerült, hanem most már ott tart a gyártó, hogy nem is tud megközelítőleges dátumot mondani a teljesítést illetően. Az is kiderül, hogy a Bronco Achilles-sarka jelen esetben a levehető keménytető, mely komoly beszállítói problémákban ütközött a korábban megoldásnak vélt dollármilliós tőkeinjekció ellenére.

A probléma kínos, ráadásul a levél tartalmából az olvasható ki, hogy egyelőre még nem látja a Ford a fényt az alagút végén. Addig pedig csak gyűlnek a megrendelések, egyre nagyobb a torlódás. Most tehát csak az rendeljen, aki nagyon ráér. Vagy esetleg a gyereknek szánja a kocsit, mire az kijárja az iskolát!