Teszten az F-Pace

Hivatalos képeket közölt a gyártó a Jaguar első SUV-járól, amelyekről kiderül, milyen körülmények között tesztelték az újdonságot.

Kapott hideget és meleget a Jaguar első szabadidőautója, az F-Pace. Persze, nem a fogadtatásáról van még szó, hanem arról, hogy a lehető legváltozatosabb körülmények között tesztelte a gyártó a jövőre forgalomba kerülő újdonságot.  Az indiai kézben lévő patinás brit márka fejlesztői jó előre igyekeznek meggyőzni a lehetséges vásárlókat, hogy nem csak látványos autót alkottak, hanem alaposan meg is bizonyosodtak annak használhatóságáról a legszélsőségesebb körülmények között is. Az autó egyébként már bemutatkozott a nyilvánosság előtt, amikor a Tour de France egyik kísérőautójaként került bevetésre – persze, még mindig jelentősen álcázva. Az F-Pace rendkívül fontos modell a Jaguar számára, a kínai és az észak-amerikai piacokon jelentős áttörést szeretnének elérni vele. A cégcsoport újdonságai segítségével meg akarja kétszerezni értékesítési eredményeit a következő év során.