Új elektromos koncepcióval készül a Maybach

Egyelőre keveset lehet tudni a Maybach következő tanulmányáról, a gyáriak viszont azt ígérik, hogy a márka eddigi legnagyobb dobása lesz. Illik is annak lennie, ha méltó módon akarják ünnepelni a fennállásuk századik évfordulóját.

A Maybach alig egy hónappal ezelőtt mutatta be az EQS koncepciót, ám most kiderült, hogy nem a fura kinézetű SUV lesz idén a legnagyobb dobásuk. A németek ugyanis bejelentették, hogy decemberben a márka eddigi legnagyobb villantása lesz az a tanulmány, amit most még csak „Project Maybach” néven emlegetnek.

Eddig annyit lehet tudni, hogy egy elektromos tanulmányról van szó, amit a Mercedes vezető dizájnere, Gorden Wagener és a neves divattervező, Virgil Abloh álmodott meg közösen. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem mindennapi megjelenésre számíthatunk, de természetesen a Maybach a közleményében kitér arra is, hogy a cél még mindig a feltétel nélküli luxus megjelenítése, azaz nem kell attól félnünk, hogy értelmezhetetlen művészkedésbe fordul a dolog.

Azt azért megjegyzik, hogy december elején olyat láthatunk majd, ami a Mercedes történetében eddig soha nem fordult elő. Kíváncsian várjuk!