Már idén megjelenik a Forza Horizon ötödik felvonása

Az autós játékok szerelmeseinek jó hír, hogy még idén a boltokba kerül a neves Forza Horizon széria legújabb tagja. Most Mexikóba látogathatunk majd el és akár az AMG Project One kormánya mögött is bizonyíthatunk.

Aki ismeri a Forza játékokat, azoknak nem kell bemutatni a Forza szériát sem. Ez egy amolyan mellékág a pályaversenyzéssel foglalkozó játékok mellett, melyben szabadabb, kötetlenebb szórakozáshoz juthatnak a játékosok.

Az utolsó felvonás, az Angliában játszódó, 2018-ban debütált negyedik rész volt, mely a PC és az Xbox játékosokat egyaránt képernyő elé csábította, még akkor is, ha nem kimondottan benzinvérű emberekről van szó. A Horizon ugyanis leginkább a fesztiválhangulattal és a pörgős játékmenettel hívja fel magára a figyelmet, mindezek mellett pedig a legkívánatosabb járgányokat kínálja fel vezetésre. A széles megszólított rétegnek köszönhetően nem csoda tehát, hogy már egy ideje megy a találgatás: az ötödik részben hol csapathatunk majd az általunk favorizált autókülönlegességekkkel?

A Microsoft most pontot tett a találgatások végére, az ötödik rész Mexikóban játszódik majd. A megjelenés novemberben esedékes, a választható többszáz autó milétét pedig egyelőre homály fedi. Legalábbis részben, ugyanis a borítón megjelenő fő autó a Mercedes AMG Project One, azaz a németek csoda hibridje már biztos ott lesz a kipróbálható verdák között.