Fejest ugrott a Huawei az elektromos önvezető autó fejlesztésbe

A Xiaomi után a másik kínai techipari cég is komoly mértékű autóipari fejlesztésbe kezdett. A Huawei ehhez egymilliárd dollárt különített el és nagyobb partnerekkel is összeállt.

Gyakorlatilag egymás után jelentik be a legnagyobb techipari cégek, hogy képviseltetik majd magukat az autóiparban az elkövetkező évtizedekben. Míg a legtöbben ugyanis arra figyelnek, hogy vajon az Apple mikor jelent be valami konkrétumot ezirányú terveiről, a Xiaomi és a Huawei pontos tényekkel is jelentkezett már. Most az utóbbi vezetősége beszélt arról, hogy miként képzelik el a kezdő lépéseket.

Először is a kínai gigavállalat további partnereket vont be a projektbe, hogy a költségek megoszlása mellett a megfelelő szakmai hátteret is magáénak tudja az önvezető és elektromos járműpark kifejlesztésében. Ilyen partnerek például a BAIC csoport, a Chongqing Changan Automobile és a Guangzhou Automobile Group Co is.

Természetesen ezek mellett saját fejlesztésekkel is tervezik a folyamat gyorsítását, erre pedig a vezetés bejelentése szerint már most egymilliárd dollárnyi összeget különítettek el, ami ugyan elmarad a Xiaomi 10 milliárd dolláros befektetésétől, de a techipari riválisnak kevesebb partnert is sikerült eddig magához csábítania a feladat megoldásához.

Na de milyenek lesznek a Huawei autói? Erre pontosan még nem tudott válaszolni Eric Xu, a gyártó elnöke, azt viszont már most lefektette, hogy mik a célok a jövőre nézve. „Csak ebben az évben 1 milliárd dollárt fogunk elkölteni alkatrész fejlesztésekre. Kínában most már évente 30 millió autót értékesítenek és ezek a számok folyamatosan növekednek. Ha az országon kívül nem is tudunk érvényesülni, de az itt értékesített autókon egyenként 100 ezer juant (nagyjából 450 ezer forint) tudunk keresni, már az is óriási üzlet a Huawei mértékeit tekintve”.

Xu mindezek mellett nagyon bízik a stábjában is, akikre hivatkozva nem kevesebbet állít, mint hogy ők jobb elektromos önvezető autókat dobnak majd piacra, mint a Tesla. „Nem tudom, hogy túloztak-e, de a csapatom legutóbb például arról tájékoztatott, hogy az autónk képes lesz emberi beavatkozás nélkül akár 1000 kilométert is megtenni. Ez sokkal jobb, mint amit a Tesla tud.”- örvendezett Eric Xu, a Yahoo Finance-nak adott interjújában.