A Volvo CO2 kvótájával kerüli el a Ford az emissziós büntetéseket

Akinek sok van az elad, akinek pedig nincs, az vesz. Így megy ez a piacon, legyen szó élelmiszerről vagy éppen CO2 kvótáról. Az utóbbi esetében most a Volvo és a Ford kötött mindkét fél számára előnyös üzletet.

Az emissziós szabályozásokkal és a hozzá fűzött óriási bírságokkal elérkeztünk oda, hogy a gyártók úgy kereskednek a CO2 kvótával, mint a piaci árusok az élelmiszerrel. Az új piac lényege, hogy aki olyan jól áll a paletta emissziós átlagával, mint például a Volvo, az pénzért megengedi más nem éppen előnyös helyzetben lévő gyártóknak, hogy betársuljanak hozzájuk, ezzel pedig a két paletta átlaga adja ki azt a számot, amit figyelembe vesznek az Európai Bizottság munkatársai az ellenőrzések alkalmával.

Na most a Ford alig egy hete jelezte, hogy nekik bizony nem lesz meg a hibrid Kuga visszahívás miatt a 95g/km CO2 paletta átlaguk, ezért készen állnak fizetni egy másik gyártónak, hogy együtt megússzák az euromilliós büntetéseket.

Most kiderült, hogy ez a másik gyártó a Volvo lesz, melynek vezérigazgatója boldogan jelentette be az egyezséget, sőt még arra is kitért Håkan Samuelsson, hogy még ezzel együtt is maradt szabad kapacitásuk, hogy mást is kisegítsenek némi pénzösszegért cserébe. Samuelsson azt is elárulta, hogy az ügyletekből befolyó összeget a villanyos fejlesztésekre fordítják, hogy a későbbiekben még kedvezőbb paletta átlagot tudjanak kialakítani.

„A Volvo számára a jövő elektromos és ennek megvalósításához konkrét elképzeléseink vannak. Nagy örömmel tölt el, hogy ilyen mértékben túl tudtuk lépni a célkitűzéseinket, ami egyben alátámasztja, hogy a stratégiánk üzleti és környezetvédelmi szempontból is megfelelő” – hangzott a Volvo vezér beszámolója.