Hibrid fronton erősödött a Porsche Panamera

Megérkeztek a Porsche Panamera 2021-es modellvére vonatkozó specifikációi, melyek között ott van már a csúcsnak számító Turbo S-E Hybrid is. Ezzel már 700 lóerős benzin-elektromos sportszedán is kapható a Porsche palettájában.

Megérkeztek a Porsche Panamera 2021-es modellévre érvényes specifikációi, melyek bizony hoztak újdonságot szép számmal. Először is új csúcskivitelt kapott a paletta a konnektorról is tölthető Turbo S-E Hybrid személyében, melynek hajtásáért egy 4 literes V8-as benzines egység és a hozzá társított elektromos motor felelős. A rendszer összteljesítménye egészen elképesztő 700 lóerő 870 Nm nyomaték mellett, mellyel a Porsche hibridje 3,2 másodperc alatt képes teljesíteni a 100-as sprintet.

Azokra is gondoltak a gyáriak, akik beérik kisebb teljesítménnyel is. A szintén konnektoros Panamera 4 E-Hybrid esetében egy 2,9 literes V6-os turbós motor adja a rendszer alapját, melyhez ugyan azt az elektromos egységet párosították a gyáriak, mint a legerősebb kivitelnél. Ezzel itt 462 lóerős összteljesítményről beszélhetünk.

Erősödött a hibrid modellekbe szerelt akkumulátor csomag is, mely most már 17,9 kWh kapacitással bír, azaz lényegesen megnőtt a tisztán elektromosan megtehető hatótáv. Ennek köszönhető, hogy a 700 lóerős variáns is 50 kilométeres WLTP szabvány szerint mért villanyos hatótávval rendelkezik, a visszafogottabb 4 E-Hybrid pedig 6 kilométerrel többet tud ennél megtenni hangtalanul teljesen feltöltött akkumulátorokkal.

Az új hibridek sportszedán és kombi karosszériával egyaránt rendelhetőek.