Haszongépjárműként is bemutatkozik a Land Rover Defender

A Land Rover visszahozza a Defender kínálatába a Hard Top kiviteleket, ám ezek mást jelentenek majd, mint anno a hőskorban. Teherszállító változatok debütálnak még idén.

A Land Rover alig pár hete mutatta be a Defender terepjáró legújabb generációját, máris itt vannak a hírek a paletta bővítéséről. Visszatér a Hard Top elnevezés a kínálatba, de nem olyan értelemben, mint régen.

Anno ugyanis ezzel az elnevezéssel azokat a változatokat illették, melyek levehető keménytetővel rendelkeztek. Az év vége előtt bemutatásra kerülő újdonságok esetében viszont ugyan kemény, de egyben fix is lesz a tető, ráadásul lényegesen kevesebb ülést is pakolnak bele.

Ez annak köszönhető, mert ezek lesznek a haszonjármű, azaz az áruszállító terepjáró átiratok, melyek alapvetően két, feláras extraként viszont három üléssel lesznek majd felszerelve. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy Hard Top 90 és 110 néven kerülnek majd a szalonokba, az előbbi kizárólag rugós felfüggesztéssel, míg a második felárasan akár légrugóval is felszerelhető. A terepjáróképesség megmarad, azaz árut szállítva is számíthatunk a 90 centis gázlómélységre, az elől 38 hátul pedig 40 fokos terepszögre és a 29 centiméteres hasmagasságra.

A teherbírásról egyelőre nem árultak el semmit a gyáriak, az viszont már most tudható, hogy akár 3500 kilót is lehet vontatni majd vele.

Mivel zárt dobozos kivitelről beszélünk, ezért a hátrafelé kilátás nem éppen a legjobb, pedig ez fontos lehet erdős terepes részen és zsúfolt építkezéseken manőverezve. Éppen ezért teszik rendelhetővé a haszongépek számára a ClearSight visszapillantó technológiát, ami a hátsó kamera által a középső tükörházba vetített képet jelenti.