500 lóerős pehelysúlyú utcai versenygép a Donkervoort legújabb dobása

A holland Donkervoort csaknem egy évtizede jelentkezett utoljára kimondottan új modellel. Most végre megint megmutatták, hogy mire képesek. Az F22 félezer lóerőt kínál egy kimondottan könnyű felépítésű sportkocsi mellé.

Ha valaki jártas az egzotikus sportkocsik világában, akkor az tud arról is, hogy létezik egy holland márka, mely nem jelentkezik túl gyakran újdonságokkal, de akkor hajlamosak kimondottan nagyot durrantani. Ez a Donkervoort, mely most be is mutatta a következő nagy dobását, az F22 modellt.

Már eleve az elnevezés is érdekes, kicsit olyan, mint ha egy vadászgépet emlegetne az embert, pedig a magyarázat ennél sokkal személyesebb. Az F-betű a márka igazgatójának lányára utal, aki Filippa névvel látta meg a napvilágot idén, azaz 22-ben.

Na de térjünk rá az újdonság műszaki részére is. A sportkocsi meghajtásáról egy Audi eredetű 2,5 literes turbós erőforrás gondoskodik, mely potom 500 lóerő leadására képes. Egy ilyen motor már a nagyobb modelleket is igencsak lendületesen mozgatja, csak hogy az F22 összesen 750 kilós önsúllyal rendelkezik, aminek köszönhetően elképzelhetetlen dinamizmussal rendelkezik az újdonság.

Számszerűleg ez 2,5 másodperces 100-as sprintet jelent, a 200 kilométeres óránkénti tempó eléréséhez pedig elég 7,5 másodperc. A gyáriak közleménye szerint ráadásul 2,15 g-s erőhatást is átélhetnek az utasok az autóban, ami már a „szédítő” kategóriát jelenti. A végsebesség 290 km/órában lett meghatározva.

A különlegességből összesen 75 példányt készítenek el a hollandok, amiből 50 darabot már sikerült is előre értékesíteni, pedig ahogyan sejteni lehet, nem mérik olcsón az F22-est. Egészen pontosan 245 ezer eurós árcédulával szembesülhet az, aki szeretné garázsában tudni az egzotikus hollandot.