2300 lóerős elektromos szupersportkocsit ígér egy német startup cég

A német Elektron Motors egy kis cég, de az álmaik meglehetősen nagyok. Most éppen egy 2300 lóerős elektromos szupersportkocsi fejlesztésébe vágtak bele!

Az elektromos korszak beköszöntével új lehetőségek nyílnak a gyártók számára, hiszen a villanyos hajtásnak vannak ugyan hátrányai még jelenleg, de számtalan előnyre is építkezhetnek a mesterek. Ilyen például a teljesítmény, mely a technológia sajátosságaiból eredően sokkal könnyebben növelhető, mint egy benzines vagy dízel erőforrás esetén, hiszen az elektromos motoroknál nem csak az egység által leadott erő növelhető, hanem azzal is lehet bátran játszani, hogy abból mennyit tesznek bele a hajtásláncba a mérnökök!

Erre épít egy kis német startup vállalat is, az Elektron Motors, amely bejelentette, hogy a következő nagy dobása a Quasar villanyos szupersportkocsi lesz, minden létező konkurenst megszégyenítő teljesítménnyel és menettulajdonságokkal.

A technikai részletek egyelőre még nem ismertek (a kocsi is még csak papíron létezik), de a gyártó annyit elárult, hogy az újdonságot négy elektromos erőforrás hajtja majd, melyek közösen 2300 lóerőt képesek kipréselni magukból. Mindezek mellett a fejlesztés alatt igyekeznek a járgány tömegét minél lejjebb tartani, hogy ténylegesen soha nem látott dinamizmust kaphassanak a jövő tehetős és őrült vásárlói.

Őrült, mert a jelenlegi tervek szerint a Quasar 1,65 másodperc alatt lő majd ki 100 kilométeres óránkénti sebességre, a dinamikus gyorsulás pedig egészen 450 km/óráig folytatódik majd. Ez jóval több, mint amire egy átlag embernek, vagy akár egy átlag feletti sofőrnek szüksége lehet, de hát ebben a kategóriában az ésszerűség már egy ideje nem játszik döntő szerepet!