20 új mentőautót kapott az Országos Mentőszolgálat

A mentők napján, azaz az elmúlt vasárnap 20 új mentőautóval gazdagodott az Országos Mentőszolgálat. Ezzel már európai viszonylatban a szolgálati járművek átlag életkorát tekintve az élvonalban van az ország.

1887 májusában alapult meg a magyar mentőszolgálat, melyre megemlékezve minden évben május 10.-én tartják a „mentők napját” az országban. Idén is ünnepségeket és tiszteletadásokat szerveztek az ország több pontján is, ám most más miatt is emlékezetes marad az OMSZ számára az évforduló.

A mentőszolgálat ugyanis idén ezen alkalommal 20 teljesen új mentőautót is kapott, mellyel 4,7 év lett a jelenleg szolgálatban álló mentőjárművek átlagéletkora. Ez elsőre közönséges számnak tűnhet, de érdemes kiemelni, hogy európai szinten így miénk lett az egyik legfiatalabb mentőautó állomány.

Az utóbbi években is folyamatosan zajlanak a megújítások és a bővítések, 2017 óta ugyanis csaknem 410 új mentőkocsi állt szolgálatba, ráadásul a tervek szerint idén még több mint 100 jármű átadása történik meg.