Kitart a dízel mellett az Audi a Le Mans sorozatban

Bemutatta jövő évi Le Mans-i versenygépét az Audi. Az R18-as elődjeihez hasonlóan továbbra is dízelmotort kap.

Brutális – leginkább ezzel a szóval jellemezhetjük az Audi WEC-kategóriás (World Endurance Championship), vagy elterjedtebb nevén Le Mans-sorozatos versenyautóját. Az R18-as már csak megjelenésével is a jövő évi bajnokság egyik sztárja lehet. A sportkocsi márka a Volkswagen dízelbotránya ellenére jövőre is kitart a gázolajos hajtás mellett. „Az új R18-al jól érthetően jelezzük a világ felé, hogy az Audi teljes gázzal hajt a TDI-vel Le Mansban” – fogalmazott Wolfgang Ullrich, az Audi Motorsport vezetője, aki hozzátette, szerinte a TDI a világ leghatékonyabb és legsikeresebb technológiája. Bár az R18-as karosszériája jelentősen átalakult elődjéhez képest, a jármű főbb műszaki elemei nem sokat változtak: maradt a négyliteres, V6-os turbódízel erőforrás, de a hozzá kapcsolódó energiatároló rendszert átalakították, a korábbi lendkerék helyett lítium-ionos akkumulátort kapott az autó.
Az Audi R18-as a mezőny többi tagjával együtt jövő április 17.-én, Silverstone-ban mutatkozik be a 2016-os bajnokság nyitófutamán.