Öt példányban készül a 700 lóerős Beast X

Igazi ritkaság lesz a kaliforniai Rezvani legújabb sportautója, nem csak a teljesítménye és az ára, hanem a limitált példányszáma miatt is.

Egyre többet hallat magáról a kaliforniai Rezvani, amely az Ariel Atom továbbgondolásával készít elképesztően látványos, és hihetetlenül gyors sportkocsikat. Az 500 lóerős Beast, valamint a 300 lóerős Speedster után most bemutatták az eddigi legerősebb modelljüket, amely a Beast X névre hallgat.

A szénszálas anyagok használatával mindössze 839 kilogrammos nyitott sportkocsiba ugyanaz a 2,4 literes, négyhengeres benzinmotor kerül, mint amit a Honda Accord is használ, de két hatalmas Borg Warner turbófeltöltő segítségével 700 lóerős teljesítményt préseltek ki belőle. A 4,15 méter hosszú, 1,98 méter széles és mindössze 97 centiméter magas Beast X-et hatfokozatú kézi sebességváltóval és önzáró differenciállal szerelték fel, a könnyű súlyának köszönhetően pedig 2,5 másodperc alatt gyorsul fel hatvan mérföldre, ami a százas tempónak felel meg.

A Beast X igazi ritkaság lesz, és nem csak a menetteljesítményei miatt, hanem azért is, mert 325 ezer dollárba kerül, és csupán öt példányt építenek belőle, ezért sietnie kell annak, aki egy ilyet szeretne a garázsában tudni.