Hibridként is jön az új Kia Optima

Dél-Koreában már bemutatkozott az új generációs Kia Optima hibridhajtású változata, az európai piacra pedig egy ennél is fejlettebb, konnektorról tölthető kivitel érkezik majd.

Hamarosan a magyarországi kereskedésekbe is megérkezik a Kia Optima új generációja, amelyet egyelőre egy kétliteres benzines és egy 1,7 literes dízelmotorral kínálnak, és egy 245 lóerős GT kivitelt is bemutattak belőle. Az előző generációs Optima kapható volt hibrid változatban is, amelynek 2 literes, 150 lóerős benzinmotorját egy 48 lóerős elektromotor egészítette ki, a rendszer kombinált teljesítménye 177 lóerő volt.

Most ennek a modellnek az utódja mutatkozott be Dél-Koreában. A helyi piacon K5 néven kapható Optima hibrid változata az elődhöz hasonlóan 2 literes benzinmotort kapott, de már 156 lóerős teljesítménnyel, míg az elektromotor 52 lóerős teljesítmény és 205 Nm nyomaték leadására képes, a rendszer egy hatfokozatú automata sebességváltón keresztül az első kerekeket hajtja.

Európában ez a modell nem lesz elérhető, de nem maradunk hibrid Optima nélkül, hozzánk ugyanis már egy modernebb változatot hoz a Kia. A hírek szerint ugyanis 2016 közepén egy konnektorról tölthető hibrid Optima mutatkozik be, amellyel nagyobb távolságokat is meg lehet tenni tisztán elektromos hajtással.