Sportmárkát nyitott a Hyundai

Sportos típusait az N márkanév alá csoportosítja a Hyundai, a koreai gyártó közúti használatra szánt modelleket és versenyautókat is építene ezen a néven.

Saját márkát nyitott sportos modelljeinek a Hyundai, a koreai gyártó leggyorsabb típusai mostantól az N nevet viselik. A márka képviselői szerint ugyanolyan szerepet kap majd náluk az N márka, mint amilyen az RS az Audinál, az M a BMW-nél és az AMG a Mercedes-Benznél. A betűválasztás nem véletlen, hiszen a márka koreai fejlesztőközpontja Namyangban található, az európai teszteket pedig a Nürburgringen végzik, és mind a két helyszín neve N-nel kezdődik.

A Frankfurti Autószalonon három autóval nyújt betekintést az N márka kínálatába a Hyundai. Az egyik a rali-világbajnokságba szánt versenyautó, az i20 WRC, amely már a kiskocsi új generációjára épül, és jövőre szállhat harcba a pályákon. A másik az RM15 névre keresztelt versenygép, amely a Veloster alapján készült, de a szériamodellel ellentétben a 300 lóerős, turbós motorját a hátsó tengely elé építették.

Ma már szinte nincs olyan márka, amelyik ne készített volna virtuális versenyautót a Gran Turismo játék számára. A Hyundai által megálmodott N 2025 Vision Gran Turismo egy látványos formájú, Le Mans-i stílusú versenygép, amely szénszál-erősítésű karosszériájával mindössze 972 kilogrammot nyom, a motorja pedig 884 lóerős teljesítményre képes.