Európába jön az új Honda Jazz

Sokat kellett várni rá, de megérte: az európai piacra is megérkezett a vadonatúj Honda Jazz, amely még praktikusabb, mint valaha.

Mindig is praktikus berendezéséről volt ismert a Honda Jazz, és ez a harmadik generáció esetében sincs másként. A japán piacon már korábban bemutatott, de az európai kereskedésekbe csak idén érkező újdonság ugyanis még nagyobb lett, a karosszéria hossza 95 mm-rel 4 méteresre, a tengelytávolság pedig 30 mm-rel 2,53 méteresre növekedett.

Az utastér tágasabb lett, mint korábban, a csomagtartó pedig 17 literrel 354 literesre növekedett, míg a hátsó ülések ledöntésével 1314 literes rakteret kapunk. A Jazz ezúttal is sokféleképpen variálható: magas tárgyak szállításához a hátsó ülőlapokat fel lehet hajtani, mint a mozi-székeket, a hosszú tárgyakhoz pedig ledönthető a jobb első üléstámla, így 2,48 méter hosszú lesz a tér. Még kanapét is ki lehet alakítani az ülések ledöntésével.

A korábbi kettő helyett ezúttal egyféle motort lehet választani, az 1,3 literes, változó szelepvezérléses négyhengeres benzines új fejlesztés, 102 lóerőre és 123 Nm nyomaték leadására képes. A hatfokozatú kézi váltóval 11,2 másodperc alatt gyorsul a Jazz nulláról százra és 190 km/óra a végsebessége, az opciós fokozatmentes erőátvitellel 12 másodperc és 183 km/óra ez a két érték. A fogyasztás mind a két esetben 4,6 l/100 km.

Az új Jazzhez a legmodernebb vezetéssegítő rendszerek is elérhetők, így ráfutásgátló, sávelhagyás-figyelő, távfényszóró-asszisztens és táblafelismerő is lehet a fedélzeten. A hétcolos képernyővel szerelt Honda Connect rendszer pedig internetkapcsolatra, alkalmazások letöltésére, HDMI kapcsolaton keresztül filmnézésre, okostelefon-tükrözésre és természetesen navigációra is alkalmas.