Kisminkelték a Fiat 500-ast

Elsősorban kozmetikai változásokat végzett a Fiat a sikeres 500-ason, de a retró stílusú kiskocsi belső tere sem maradt érintetlenül.

Szinte hihetetlen, hogy már 2007 óta kapható a Fiat retró stílusú kiskocsija, az 500-as formája ugyanis még egyáltalán nem tűnik idejétmúltnak. Az esedékes ráncfelvarrás alkalmával ezért csak apró módosításokra volt szüksége a jól bevált, és a mai napig sikeres formatervnek. Az első nappali menetfény és a hátsó lámpák például látványos LED-es gyűrűt kaptak, és újak a lökhárítók is, amelyek összességében két centiméterrel 3,57 méteresre növelték a kocsi hosszát. A karosszériát tizenháromféle színű fényezéssel lehet választani, akár kétszínű kombinációkkal és számos ötletes mintával is. A belső térben a navigációs rendszer ötcolos érintőkijelzője jelenti az újdonságot, de a retró stílusú műszeregységet is kérhetjük modern, színes képernyős változatban, az újfajta kárpitok között pedig megtaláljuk az 500X-ben bemutatott dohánybarna színű bőrkárpitozást.

A műszaki tartalom nem változott, az eddigi motorokat igazították hozzá a szigorúbb károsanyag-kibocsátási szabályokhoz. Az 1,2 literes, 69 lóerős, négyhengeres szívómotor éppúgy rendelhető marad, mint a 900 köbcentis, kéthengeres turbómotor 85 vagy 105 lóerős teljesítménnyel, és a kínálat része az 1,3 literes, 95 lóerős turbódízel is. A mérnökök ugyanakkor erősebb fékeket szereltek fel és javítottak a zajszigetelésen, a gyáriak szerint összesen 1800 ponton változott az autó. Többre nem is volt szükség ahhoz, hogy az eddig több mint másfélmillió példányban elkelt 500-as továbbra is a Fiat sikermodellje maradjon.