2035-től kezdődik a teljesen elektromos korszak az EU jelenlegi állása szerint

Az Európai Parlament elfogadta az EU Bizottság azon javaslatát, miszerint 2035-től már csak elektromos autókat lehessen újonnan értékesíteni és forgalomba helyezni. Bizony, a szintetikus üzemanyagok is tiltólistára kerülnek ezzel.

Arról már korábban is sokat lehetett hallani, hogy az Európai Unió azt tervezi, hogy betiltja a belsőégésű motorral rendelkező járműveket. Először arról volt szó, hogy ez a drasztikus lépés 2040-ben érkezhet el, ám a döntéshozók ezt túl későinek találták, így előrehozták a dátumot 2035-re. Most ezt a javaslatot fogadta el az Európai Parlament a „Fit for 55” klímacsomag részeként.

Ez annyit tesz, hogy 13 év múlva már egyetlen autógyártó sem kínálhat benzines, dízel vagy szintetikus üzemanyaggal működő járművet a vásárlóknak, tehát marad kizárólag az elektromos meghajtás. A szintetikus tiltás is sok gyártónak fájó pont, hiszen egyre többen kezdtek el az utóbbi időben ebbe az irányba fejleszteni. Ide tartozik például a Porsche is, aki már most rengeteg pénzt ölt a szintetikus üzemanyagok népszerűsítésébe és továbbfejlesztésébe.

A javaslatnak más pontjai is vannak, melyek a járművek meghajtásának kérdésével foglalkoznak. Ilyen például, hogy a gyártóknak 2025-ig 20 százalékkal kell mérsékelniük az átlagos szén-dioxid-flottakibocsátásukat, ám 2030-ban ennek az értéknek már 50 százalékkal kell kevesebbnek lennie, mint a mérvadó 2021-es átlag. Ezen szabályozásokban egyébként engedett az EU az eddigi tervekhez képest a gyártók nyomása miatt. Eredetileg ugyanis arról volt szó, hogy 2027-re 75 százalékkal kellett volna csökkenteni a szén-dioxid kibocsátást, ami a piaci szereplők szerint nemes egyszerűséggel lehetetlen feladat és ellehetetlenítette volna a gyártók helyzetét.

Fontos kiemelni, hogy jelen pillanatban még csak egy javaslat elfogadásáról van szó. Ezt még a későbbiekben az Európai Parlament plenáris ülésén is jóvá kell hagyni (ez szinte csak formalitás, azaz meg fog történni), majd az EU képviselőinek tárgyalásokat kell kezdeni az uniós országok kormányfőivel, hogy ezáltal ténylegesen törvényhozásról beszélhessünk.