Letisztult formával mutatkozik be a Honda HR-V új generációja

Letisztult, lendületes és praktikus. Ezekkel a szavakkal engedi útjára még idén a Honda a HR-V következő generációját, mely csak hibrid hajtással lesz elérhető.

A Honda idén év végén rajtoltatja el Európában a kompakt SUV kategóriát képviselő HR-V következő generációját. A modell alapjaiban újul meg, például csak hibrid hajtással lesz innentől kezdve elérhető, mindezek mellett pedig teljesen új dizájnnal próbálják meg a japánok magukhoz édesgetni a vásárlókat. Most a járgány megjelenésével kapcsolatban érkeztek új információk és képek.

Az új HR-V-re tekintve lényegében megerősítést nyer, hogy a Honda innentől a letisztultabb, egyszerűbb formai megoldásokat részesíti majd előnybe. Az új Civic kiszivárgott képei kapcsán már felsejlett ez a gondolat a márka rajongóiban, most viszont, hogy hasonló elvek szerint megrajzolva érkezik egy másik típus is, biztosak lehetünk benne, hogy az új márkaarculattal van már dolgunk.

Az új HR-V e:HEV tehát abszolút letisztult és lendületes karakterként mutatkozik be, ráadásul a gyártó elmondása szerint minden porcikája a funkcionalitás jegyében lett megalkotva. Ez főleg a belső térben figyelhető meg, ahol a középre épített üzemanyagtartájnak köszönhetően kimondottan jól variálható és tágas teret kapnak majd a vásárlók. Még olyan apróságokra is figyeltek a belső kialakításánál, mint például, hogy a műszerfal legszélére, a felső sarkaiba is került egy-egy L-alakú levegőztető nyílás, melyeket használva elkerülhető, hogy az utasok között áramoljon a levegő, hiszen így az közvetlenül az ablakok mellett kap elvezetést.

„Úgy terveztük meg a vadonatúj, hibrid HR-V-t, hogy tükrözze a modern fogyasztók igényeit és értékeit és vonzóvá váljon az autótulajdonosok új generációja számára is. A Honda legújabb technológiáinak és formatervezési megoldásainak hála olyan tágas, megbízható, sokoldalú és mobilkommunikációra képes jármű született, ami mindenben támogatja tulajdonosát a hétköznapokon és megkönnyíti a felhasználók életét.”- mondta Kojiro Okabe, a Honda HR-V fejlesztéséért felelős csapatának vezetője.