A fejet oldalról is védő frontlégzsákot mutatott be az Acura

A Honda, és a hozzá köthető márkák mostanság keményen ráfeküdtek a légzsák fejlesztésekre. Nemrég a Honda Jazz kapott utasok között kinyíló lufikat, most pedig az Acura mutatta be a saját „baseball kesztyű” megoldását.

A Hondától mostanság nem áll távol a légzsákokkal babrálás. Elég csak a nemrég bemutatott Jazz középre helyezett, az utasokat egymástól védő „lufijára” gondolni, most pedig a japánok fennhatósága alá tartozó, Amerikában nagy megbecsülésnek örvendő Acura mutatta be az új utasoldali légzsák megoldását.

Ennek a lényege, hogy a szokásos megoldás helyett négy részből áll, azaz a már megszokott légzsák két oldalán mintegy „szárnyként” újabb részek fújódnak fel, melyek egy légbuborék nélküli vászon elemet fognak közre.

Ezzel azt érték el a gyáriak, hogy az ütközéskor előre csapódó fej nem csúszik le a légzsákról, így oldalsó ütések nem érhetik és még a nyak sincs kitéve veszélyesen nagy terheléseknek. Ha példával kéne élni, akkor kicsit olyan, mintha egy gigantikus baseball kesztyű kapná el az ember fejét.

Az új megoldás először az új Acura TLX modellbe kerül beépítésre, de szinte biztos, hogy nemsokára az európai Honda modellekben is megtalálható lesz. Jó tudni, hogy van ilyen, csak kipróbálni ne kelljen soha!