Júliusban visszaállhat a régi parkolási rendszer

A koronavírus járvány miatt bevezetett vészhelyzeti intézkedések szépen lassan feloldásra kerülnek. Ez az ingyenes parkolás végét is jelenti, de csak július elseje után.

A koronavírus járvány miatti intézkedések egy része az autósokra is vonatkozott, ugyanis a veszélyhelyzet bejelentése után Budapest teljes területén ingyenessé tették a parkolást.

Ezzel az otthon maradóknak akartak kedvezni a döntéshozók, lévén hogy sokan addig napközben a munkahelyüknél tárolták az autójukat, így az otthon környezetében nem kellett napközben parkolódíjat fizetni.

Most viszont, hogy hivatalosan lecsengőben van a járvány, elkezdődtek az enyhítések, melyek a tervek szerint nemsokára a teljes veszélyhelyzet megszűnését eredményezik. Ez annyit tesz, hogy az ingyenes parkolásra vonatkozó rendelet sem kerül meghosszabbításra, azaz július elseje után ismét fizetnünk kell a parkolásért a főváros területén.