Modern motorokkal újít a Seat Ibiza

Megújult formában folytatja pályafutását a spanyolok kisautója, a Seat Ibiza színes díszítőelemeket, új extrafelszereléseket és modern turbómotorokat kapott.

2008-ban mutatkozott be a Seat Ibiza jelenlegi generációja, amely 2012 után ismét ráncfelvarráson esett át. A spanyol kisautó formája ezúttal nem változott, de a háromajtós, ötajtós és kombi karosszériát színes karosszéria-kiegészítőkkel és utastéri dekorációkkal lehet dögösebbé tenni. A belső térben új a kormánykerék, a műszeregység és a középkonzol is, tehát jóformán az összes berendezését kicserélték. A navigációs rendszer okostelefonok képernyőjének tükrözésére is képes, de már tolatókamera is van az extrák között.

Az Ibiza legnagyobb újdonsága azonban alighanem a motorkínálat teljes cseréje. Az alapmodellt ezer köbcentis, háromhengeres, 75 lóerős szívómotor mozgatja, de elérhető ennek az erőforrásnak a 90 és 110 lóerős turbós kivitele is. Az erősebb modellt keresőknek ajánlják az 1,4 literes, turbós négyhengerest 150 lóerővel, amely kis terhelésen két henger lekapcsolásával csökkenti a fogyasztását. Még takarékosabb a dízel, amelyet az 1,4 literes, háromhengeres TDI háromféle, 75, 90 és 105 lóerős kivitele közül választhatunk ki. Az Ibiza mostantól gombnyomásra állítható lengéscsillapítással is kérhető, ahogyan egy sportos kiskocsihoz illik.