Kétféle teljesítménnyel mutatkozott be a BMW M8 Gran Coupe

A BMW szalonokban már jövőre megvásárolható lesz az M8 négyajtós kupé kivitelben is, ráadásul azonnal bemutatták a még erősebb Competition kivitelt is.

A BMW jövő év elején indítja útjára az új M8 modellcsaládot, melynek talán a legfontosabb tagja lesz a most bemutatott négyajtós kupé, azaz a Gran Coupe változat.

A „családias” M8-as esetében nem változtattak a hajtáson, tehát ugyan az a 4,4 literes V8-as motor található meg benne, mint a kupé vagy a kabrió esetében. Ez alap hangon 600 lóerős teljesítményt jelent 750 NM nyomaték mellett, aminek köszönhetően 3,3 másodperc elég ahhoz, hogy az elegáns bajor elérje a 100 kilométeres óránkénti sebességet. A végsebesség 250 km/h-nál van limitálva, de természetesen némi plusz pénzért cserébe a szabályozást ki lehet kapcsoltatni, így lehetőséget nyitva a 305 kilométeres óránkénti száguldozásra.

Akinek még ez sem elég, annak már az értékesítés kezdetén elérhető lesz a Competition kivitel, mely nem csak a nagyobb fékekről és a versenyautózás világából érkező kiegészítőkről ismerszik meg, hanem arról is, hogy itt a 4,4 literes V8-as egység már 625 lóerőt képes kipréselni magából, ezzel 3,2 másodpercre javítva a 100-as sprinthez szükséges minimum időintervallumot.